Az életünkben adódnak nagyon nehéz helyzetek, amikor kilátástalannak látjuk a mindennapjainkat és legszívesebben egy sötét szobába menekülnénk és csak aludnánk. Abban bízva, hogy ami történik velünk az csak egy rossz álom, és ha felébredünk, minden újra jó lesz, bízva, hogy a rémálom ébredésünkkel véget is ér.

Lelkileg megfáradtan rogyva össze, amit minden porcikánkkal érzünk. A lelkünket mardossa a fájdalom és a félelem, és hatalmas bizonytalanságban összekuporodva, mint egy kis gyermek, várjuk, hogy jön majd valaki, aki megment minket.

Hányszor, de hányszor érezted már, hogy akkora terhet cipelsz, amivel képtelen vagy megbirkózni és szívesen feladnád, odaadnád az életed is, csak, hogy végre azt a nehéz batyut végre letehesd, amit már egy ideje görbe háttal ugyan, de vonszoltál magaddal.

Én már éltem meg a sötét szoba nyomasztó világát, de volt már olyan is, hogy szakadó hóban kóboroltam az utcán céltalanul. A szívem vérzett, a bizonytalanság nagyon megrémített, és egyedül éreztem magam, mint a kisujjam. Nem találtam a helyem. Napokon át ugyanazokat a köröket futottam, hol a sötét szobában, hol pedig az utcákon vonszoltam magam, meghajlott háttal a terheim miatt.

Az életem során, volt pár ilyen nehéz helyzetem, ami hatalmas nyomást gyakorolt a lelkemre, de valami mindig azt súgta, hogy meg kell élnem az érzést, ami az adott történettel kapcsolatban játszódik le bennem. Sokszor annyira fájt, hogy szinte úgy éreztem, hogy belehalok, már nem bírom tovább, de….

Azok a traumák, lelki fájdalmak, amiket életed során átéltél,
egy - egy gyöngyszem a kagylóban. Azzal, hogy megkönnyezted a traumáidat, bölcsebbé és nemesebbé váltál általuk. Igazgyöngyöt neveltél a könnyeiddel, amelyet most büszkén, kihúzott háttal vállalj fel, hiszen a fájdalmaid bölcsebbé tettek téged.

Ezekből a könnyekből, ezekből a lelki fájdalmakból idővel igazgyöngyök lettek, és ma már nagyon hálás vagyok nekik. Hiszen hatalmas tapasztalatra tettem szert általuk. Ma már azt az ékszert viselem, amit az igazgyöngyökből füzérként fűztem fel a fájdalmaimból.

Büszkén viselem, hiszen én dolgoztam meg érte, én formáltam alakítottam olyanná, amilyen most.

Igen ez vagyok én, és az élet formált azzá, aki most vagyok.

Legyél büszke a gyöngyeidre, hiszen azért megdolgoztál. Ha viselni is tudod, az már azt jelenti, hogy az életed azon területén bölcsebb lettél, és a feladatot, amit egykor vállaltál megoldottad.