Lélek Reform

Lélek Reform

A siker és a boldogság karkötője

2017. augusztus 30. - Lélek Reform

Már nagyon fiatalon megtapasztaltam, hogy milyen energiákat tudok mozgósítani körülöttem. A munkámban is használom ezt a csodálatos áldást, amit a velem kapcsolatba lévő személyek is megtapasztalnak és jeleznek is felém. Többnyire a velem folytatott beszélgetések után nyugalmat és hatalmas energiát, lendületet éreznek magukban azok a személyek, akik eltöltenek velem 1-2 órát. Ebből a megfontolásból készítettem magamnak és a lányomnak karkötőt is. Érdekes módon, a jól működő életünk, még jobban beindult. Beát felvették az egyetemre, beköszöntött a szerelem is az életébe és olyan jól érzik magukat a szerelmével, hogy már össze is költöztek. A közös otthonuk is pont olyan lett, amilyenre mind a ketten vágytak. Nem győzte kapkodni a fejét, hiszen MOST MINDEN VÁGYA EGY SZEMPILLANTÁS ALATT VALÓRA VÁLT. Már csak az a feladata, hogy ebben az új helyzetben, meg is állja a helyét. Hatalmas lendületben van, és MOST valóban megértette, hogy az élet egy játék...komolyabb erőfeszítések nélkül érheti el a céljait. Én viszont megélhetem azt a minőséget, amire mindig is vágytam. Jól működő párkapcsolatom van és a munkámban is határtalan örömöt érzek. Boldogsággal tölt el, hogy részese lehetek a munkám során hozzám forduló személyek lelki fejlődéséhez, családok, kapcsolatok pozitív változásaihoz, és abban az életminőségben élek, amire mindig is vágytam.

21082213_1509827765727446_717406800_o.jpg

A sok pozitív élmény az életünkben indított el minket azon az úton, hogy a karkötőben lévő csodát hozzátok is eljuttassuk. Szabadidőmben fűzöm és programozom őket, és külön kérésre egyedi programmal is ellátom a karkötőket. Már jó pár talált gazdára, és örömmel olvassuk Beával a sikertörténeteket.

Többen is jeleztetek nekünk, hogy milyen hatása van a karkötőnek. Ezekből kiemelek néhányat: 

- Tökéletesen jól érzem magam, és a sok csillagos vérképem egy hónap alatt csillagmentessé változott. Az orvosom is meg volt döbbenve a jó eredményemen.

- Már több éve nem tudok aludni, és amióta a karkötő a kezemen van, végig alszom az éjszakát.

- Beköszöntött az életembe a régen várt szerelem.

- Sikerült levizsgáznom.

- Hihetetlen nyugalmat érzek

- A folyamatos feszültség, aggodalom teljesen eltűnt az életemből amióta a karkötőt viselem

Azt hiszem, hogy a karkötő már sok ember életében bizonyítottan működik. Ha te is szeretnéd megtapasztalni a csodát, akkor nincs más dolgod, írj ránk! Bea: https://www.facebook.com/tehiszelbenne

Lélek Reform: https://www.facebook.com/LelekReform

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekreform.blog.hu/api/trackback/id/tr7712790438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anikó Gátsik Gyuláné 2018.03.12. 19:35:11

Elnézést kérek,de a rendelésemet szeretném kiegészíteni a Siker és a boldogság karkötővel.Előre is köszönöm.
süti beállítások módosítása