Lélek Reform

Lélek Reform

Bőségben élni

2018. augusztus 27. - Lélek Reform

Ez a sikertörténet is igazolja, hogy működik a Csoda karkötő.

Olvassátok el Evelin történetét.

Nem éreztem magam szerencsésnek soha. Egy kisvárosba születtem és ott nőttem fel. A családom szegény volt, és sokszor ételre is alig maradt pénzünk. Hárman voltunk testvérek,  én voltam a legfiatalabb. Mind a hárman iskola után segítettünk a szüleinknek a ház körül és a mezőgazdaságban. A középiskola befejezte után azonnal munkába álltam és az, hogy felsőoktatásban részt vegyek szóba sem jöhetett anyagi okok miatt. 

 

a_csoda_benned_van_6.png

 

Igazából semmit nem engedhettem meg magamnak. A fizetésem nagy részét a szüleimnek adtam oda, így nem tudtam szépen öltözködni, nem tudtam szórakozni járni. Nagyon nehéz volt ezt magamban feldolgozni, hogy nem élhetek úgy mint a barátnőim. Voltak határozott céljaim, mint a legtöbb korombeli lánynak: diplomát akartam, egy szuper állást, ahol mindig csinos lehetek, öltözködni és egy olyan párkapcsolatban élni, amiben kölcsönös szerelemben és jó egzisztenciában élhetek.

21082213_1509827765727446_717406800_o.jpg

Nem tudom, hogy igazából hogyan alakult volna az életem, ha egy nagyon kedves barátomtól nem hallok a Csoda karkötőről. Az egyik nap Szilvivel együtt kávéztam és beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Meséltem neki, hogy milyen kilátástalannak érzem az életem. Ekkor említette nekem a személyre szabott programozással készült Csoda karkötőt. Azt mondta, hogy az egyik ismerőse vett és és azok a dolgok, amik korábban az életében megrekedtek: anyagi helyzet, munka, párkapcsolat az szinte 2 hónap leforgása alatt rendeződtek. Még nyert is egy nagyobb összeget.

Ekkor úgy éreztem, hogy utána járok a dolognak és ekkor találtam rá én is a Csoda karkötőre. Nagyon tetszettek a sikertörténetek, amikről olvastam. https://lelekreform.blog.hu/2018/07/09/mert_te_is_megerdemled_azt_hogy_boldogabb_eletet_elj

Az ára nagyon kedvező volt, és úgy gondoltam, hogy én is felveszem a kapcsolatot Andival, és kérem, hogy készítsen a számomra is egy személyre szabott programozással készült Csoda karkötőt. Először nem hittem a karkötő erejében. Kíváncsiságból vettem egy lottó szelvényt, hogy meglássam, tényleg ér-e valamit. Mivel nem lottóztam soha, így teljesen el is felejtkeztem a dologról. Két hét után pakoltam a táskámban és ekkor akadt a kezembe a szelvény. Utána néztem hát a számoknak és akkor tapasztaltam, hogy 1.5 millió forintot nyertem. Többször is le ellenőriztem, mert nem hittem a szememnek. Egy héttel később jött egy hivatalos levél. Értetlenül fogtam a kezemben a levelet, hiszen nem vártam semmit. Kicsit félve ugyan de kibontottam. A levélben az állt, hogy egy Németországban élő rokonunk elhalálozott, és mivel nem volt közelebbi hozzátartozója, csak a mi családunk, így az örökség a mienk. Időközben sikerült egy olyan munkát találnom, ahol nagyon szeretek dolgozni és a fizetésem is jónak mondható.

A karkötőt novemberben vettem és ezek a dolgok 2-3 hónap leforgása alatt történtek az életemben. Egyedül a párkapcsolat váratott magára. 

11391789_854730977896278_692519392029441663_n.jpg

Eddigi életem során nem voltam még nyaralni, így hát úgy éreztem, hogy 35 évesen befizetek egy wellness hétvégére júniusban. Ekkor jött szembe velem az első látásra szerelem. A hosszú hétvége alatt teljesen megváltozott az életem. Egy hónap múlva már az esküvőnket is leszerveztük, ami a nyár végén lesz.

Hálás vagyok Andinak és a Csoda karkötőnek, hiszen végre azt az életet élhetem, amit egykor megálmodtam magamnak. A Csoda karkötő maga a főnyeremény!

Kívánom neked is, hogy érd el azt, amit megálmodtál magadnak.

Ez maga a főnyeremény

Ez a sikertörténet is igazolja, hogy működik a Csoda karkötő.

Olvassátok el Evelin történetét.

Nem éreztem magam szerencsésnek soha. Egy kisvárosba születtem és ott nőttem fel. A családom szegény volt, és sokszor ételre is alig maradt pénzünk. Hárman voltunk testvérek,  én voltam a legfiatalabb. Mind a hárman iskola után segítettünk a szüleinknek a ház körül és a mezőgazdaságban. A középiskola befejezte után azonnal munkába álltam és az, hogy felsőoktatásban részt vegyek szóba sem jöhetett anyagi okok miatt. 

 

20750811_2003136419907725_562167275_n.jpg

 

Igazából semmit nem engedhettem meg magamnak. A fizetésem nagy részét a szüleimnek adtam oda, így nem tudtam szépen öltözködni, nem tudtam szórakozni járni. Nagyon nehéz volt ezt magamban feldolgozni, hogy nem élhetek úgy mint a barátnőim. Voltak határozott céljaim, mint a legtöbb korombeli lánynak: diplomát akartam, egy szuper állást, ahol mindig csinos lehetek, öltözködni és egy olyan párkapcsolatban élni, amiben kölcsönös szerelemben és jó egzisztenciában élhetek.

21082213_1509827765727446_717406800_o.jpg

Nem tudom, hogy igazából hogyan alakult volna az életem, ha egy nagyon kedves barátomtól nem hallok a Csoda karkötőről. Az egyik nap Szilvivel együtt kávéztam és beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Meséltem neki, hogy milyen kilátástalannak érzem az életem. Ekkor említette nekem a személyre szabott programozással készült Csoda karkötőt. Azt mondta, hogy az egyik ismerőse vett és és azok a dolgok, amik korábban az életében megrekedtek: anyagi helyzet, munka, párkapcsolat az szinte 2 hónap leforgása alatt rendeződtek. Még nyert is egy nagyobb összeget.

Ekkor úgy éreztem, hogy utána járok a dolognak és ekkor találtam rá én is a Csoda karkötőre. Nagyon tetszettek a sikertörténetek, amikről olvastam. https://lelekreform.blog.hu/2018/07/09/mert_te_is_megerdemled_azt_hogy_boldogabb_eletet_elj

Az ára nagyon kedvező volt, és úgy gondoltam, hogy én is felveszem a kapcsolatot Andival, és kérem, hogy készítsen a számomra is egy személyre szabott programozással készült Csoda karkötőt. Először nem hittem a karkötő erejében. Kíváncsiságból vettem egy lottó szelvényt, hogy meglássam, tényleg ér-e valamit. Mivel nem lottóztam soha, így teljesen el is felejtkeztem a dologról. Két hét után pakoltam a táskámban és ekkor akadt a kezembe a szelvény. Utána néztem hát a számoknak és akkor tapasztaltam, hogy 15 millió forintot nyertem. Többször is le ellenőriztem, mert nem hittem a szememnek. Egy héttel később jött egy hivatalos levél. Értetlenül fogtam a kezemben a levelet, hiszen nem vártam semmit. Kicsit félve ugyan de kibontottam. A levélben az állt, hogy egy Németországban élő rokonunk elhalálozott, és mivel nem volt közelebbi hozzátartozója, csak a mi családunk, így az örökség a mienk. Időközben sikerült egy olyan munkát találnom, ahol nagyon szeretek dolgozni és a fizetésem is jónak mondható.

A karkötőt novemberben vettem és ezek a dolgok 2-3 hónap leforgása alatt történtek az életemben. Egyedül a párkapcsolat váratott magára. 

11391789_854730977896278_692519392029441663_n.jpg

Eddigi életem során nem voltam még nyaralni, így hát úgy éreztem, hogy 35 évesen befizetek egy wellness hétvégére júniusban. Ekkor jött szembe velem az első látásra szerelem. A hosszú hétvége alatt teljesen megváltozott az életem. Egy hónap múlva már az esküvőnket is leszerveztük, ami a nyár végén lesz.

Hálás vagyok Andinak és a Csoda karkötőnek, hiszen végre azt az életet életem, amit egykor megálmodtam magamnak. A Csoda karkötő maga a főnyeremény!

Kívánom neked is, hogy érd el azt, amit megálmodtál magadnak.

 

 

Anyagi bőségben élni

Akkor érezzük boldognak magunkat, amikor a nap folyamán elég sok pozitív gondolatunk volt, amelyeket elég sok pozitív érzelem követett a lelkünkben. Ezek az érzelmek töltik fel az auránkat, ezt a feltöltődést érezzük emelkedett érzelmi állapotnak, boldogságnak. Mindegy, hogy kik vagyunk, hol helyezkedünk el a társadalmi hierarchiában, a boldogságunk csakis a gondolatainktól, gondolkodásunktól függ. Nem a pénztől. A boldogság érzet egy metafizikai folyamat eredménye.

Azért hittük el, hogy a pénz boldogít, mert amikor pénzhez jutunk, azt elég pozitív eseménynek figyeljük meg, elég pozitív gondolataink születnek, melyeknek azonnal érezzük az érzelmi hatását. Mindenki örül, ha pénzt kap. Ez mindenkinek egy pozitív gondolat. Főleg akkor ha váratlanul. Tudjuk, hogy a pénz által elérhetjük a vágyainkat, ez egy újabb nagyon erős pozitív gondolatsor. Pénzt kapunk, elkezdünk gondolkodni mi mindent kezdhetünk vele, rövid idő alatt sok szép gondolatot átfuttatunk az elménken, rövid idő alatt nagyot töltődik a lelkünk pozitív érzelmekkel. Elérjük az emelkedett érzelmi állapotot. Boldogságot érzünk. Miután többször megtörténik, felismerjük, hogy a pénz boldogít.

a_csoda_benned_van_6.png

A pénz nemcsak boldogít. A pénzzel nagyon sok gond is lehet. Akiknek sok van, azok elkezdnek aggódni, hogy hogyan helyezzék biztonságba. Itt már negatív gondolatok születnek, itt a felszabadult érzelmek helyett, szorongás kezdődik el. Ha a pénzt ellopják, elköltjük, elkérik, az a boldogság érzésnek megfelelő negatív érzést kelt bennünk. Boldogtalanná tesz. A pénz nem csak boldogít, hanem boldogtalanná is tesz. Eljött az idő az emberiség számára, hogy felismerje a boldogság valódi okát. Felismerje a lelkét, a kapcsolatot a gondolatai és érzelmei között, felismerje hogyan töltse fel magát életenergiával.

Úgy kell megtanulni élnünk, hogy befejezzük a panaszkodást. Mindegy, hogy mennyi nehézség van az életünkben, a figyelmünket pozitív hálát adó gondolatokra kell irányítani. Ez a boldogság titka, és ezen felül a létezésünk értelme is, mert csak ezen az úton tud kiteljesedni a lélek az emberben. Jézus, Buddha nem legenda, az emberi test képes átalakulni, képességek ébrednek fel, ha elég sok pozitív érzelmet felhalmoztunk az auránkban, lelkünkben.

Azt sem tudjuk, hogy mikor panaszkodunk. Az embertársunk azt mondja, hogy ne ítélkezz felettem. Azt mondjuk, hogy mi nem ítélkezünk, csak megmondjuk, hogy mit kéne másképp csinálnod, hogy boldogabb légy. Isten ilyenkor csak azt hallja, hogy gondolatainkban panaszkodunk a másik embertársunkról. Istenem, ez az ember ezt, meg ezt csinálja, viselkedésével ennek, és ennek okoz rosszat. Nem jó az életem, nem jó a munkám, nem jó az autóm, nem kedvesek velem az emberek, rossz az idő, túl kövér vagyok, öreg vagyok, csúnya vagyok, nem szeretnek, egyedül hagytak, nem látogatnak, hálátlanok velem, nincs pénzem, megkarcolták az autóm, nincs cigarettám.

Általában csak hétvégeken, és nyaralásokkor vannak pozitív gondolataink, amikor kikapcsolódunk egy kicsit. Olyankor szebbnek látjuk a világot. Milyen szép idő van, de jó hogy nem kell munkába mennem, de jó hogy van időm a hobbimra, de jó hogy kirándulunk, milyen szép a tenger, milyen szép a naplemente, milyen finom az étel, milyen szép épületek, milyen szép város, milyen finom fagyi, milyen kedves emberek. Nézd meg mi történik veled egy hét nyaralás után, egy hét hálát adó gondolataid után. Nézd meg mennyire sok életerőd van, milyen gyorsan forog az agyad, milyen jó kedved van egy hét töltődés után. Nézd meg a gyermeket, akinek még csoda az egész világ, aki még egész nap sok hálát ad, hogy éveket él olyan energiaszinten, ami neked csak évente két hétre adatik meg nyaralások alkalmával. Ezt mind a gondolat csinálja, a nagyra értékelés, hála adás, köszönet nyilvánítás. Most mondhatod, hogy a nyaraláshoz pénz kell, végeredményben a pénz boldogít. A titok abban rejlik, hogy meglehet tanulni úgy élni, hogy hétköznapjaid során is tudatosan létrehozol naponta sok-sok hálát adó gondolatot, és akkor egész évben olyan energiaszinten fogsz élni, mint a nyaralást követően. Hogy ennek mennyi haszna van, azt nehezen hiszed el. Az egyik legnagyobb haszna, hogy újra úgy fog az agyad, mint gyermekkorodban, amikor még könnyen tanultál. Az életenergia szint megnövekedéssel, megnövekedik a figyelmed, felfogásod. Én évek óta így fogom fel a metafizikánkat. Az ajtó mindenki előtt nyitva van. Kell energiát befektetned, meg kell ismerkedned azokkal a spirituális tanításokkal, gyakorlatokkal, amelyek segítségével megtanulhatsz a hétköznapokban pozitív gondolatokkal élni. Ghunagria magyar tanító, kiforrt tudással várja a magyarokat. Van egy hét hetes gyakorlata, részletesen leírja mit kell tenned hét héten keresztül, hogy feltöltsd a lelkedet. Fel kell ébrednünk, fel kell ismerni hogy nem a következő nagy projektbe kell fektetni az energiánkat, amitől a boldogságot várjuk majd, hanem egyenesen tudatosan kell megteremteni a boldogságunkat! A következő nagy életfeladatunk az önismeret, önmagunk megismerése. A kapuk kinyitódtak, a tudás elérhető, a felemelkedés mindenki előtt nyitva áll.

A sikertörténetekről ezen a linken olvashatsz bővebben: https://lelekreform.blog.hu/tags/sikert%C3%B6rt%C3%A9netek

Csodás napot kívánok neked!

Szeretettel! Andi

Boldogságra hangolva

 

Minek örülsz ennyire? Mitől vagy ilyen boldog? Tudod, holnap nyaralni megyek, és már nagyon izgatott vagyok! Azért örülök ennyire, mert mindjárt kihozzák a kedvenc ételemet. Azért örülök, mert nyert a csapatom....és sorolhatnám

Mitől van ilyen rossz kedved? Tudod, becsődölt az utazási iroda. Rosszul készítették el a kedvenc ételem. Vesztett a csapatom.

Mindkét esetben tisztában voltunk az örömünk, vagy a bánatunk forrásával. Tudtuk miért örülünk, vagy bánkódunk. Az érdekesebb jelenség az, amikor az örömünk, vagy bánatunk látszólag oktalanul jelenik meg. Egy reggel mosollyal ébredsz fel, kedved van élni, nagyon jó a közérzeted. Örülsz, boldog vagy, - azért hogy létezel, élhetsz. Minek örülsz? Semminek, egyszerűen jól érzem magam, boldog vagyok. Ugyanígy előfordulhat hogy bal lábbal ébredünk fel, oktalanul rossz a kedvünk, morgósak vagyunk. Mitől van ilyen rossz kedved? Nem tudom, hagyjál békén.

Azt már tudom, hogy van bennünk egy életenergia csatorna, egy csap, amely jobban elzárható, jobban megnyitható. Csak akkor nyitódik meg teljesen, ha elménk teljesen félelem mentesé válik.

Vajon mikor érezhetjük ezt?

Ebben az állapotban a test teljesen ellazul, elernyed, a beszéd lelassul, a mozgás lelassul. A látásunk megváltozik, ragyogó pasztell színekben érzékeljük a környezetünk. Szépnek látjuk, gyönyörűnek. Az embereket jóságosnak látjuk. Én úgy szoktam az emberekre tekinteni, mint az óvodásokra, - akkora együttérzéssel, szeretettel. Hatalmas szeretetet érez az ember, és késztetést érez kimondani a szeretlek szót, valakinek jót tenni, megdicsérni, megölelni. Az embernek csak a legszebb emlékei jutnak eszébe a környezetéről. Lehetsz bárhol, olyan érzésed lesz, mintha a Balaton parton sétálnál, vagy az üzletekben, mintha karácsonyi időszak lenne. Tudom jól, hogy teljesen megváltozik az érzékelésünk ha feltöltődünk energiával. Ha teljesen megnyitódtál, akkor jelentkezni fognak a furcsa érzetek, biztos jelei vannak a bőséges életenergia áramlásnak.

Ha a teljes feltöltődés állapotát elérjük, akkor minden olyan csodálatosnak tűnik és szeretetetben vagyunk magunkkal és a környezetünkkel.

boldogsagra_hangolva.png

Vajon hogyan érhetjük el ezt a feltöltődött állapotot?

Megtörténhet egy meditáció következtében a változás, egy erdei sétát követően, sportot, futást követően. Nem mindig nagyon erőteljes a megnyitódás, de még kisebb mértékben is erőteljes testi érzetek jelentkeznek. Az egyik eset az, amikor valami hirtelen nagyon megnyitja a csatornát. A másik eset hosszabb távú. Van körülöttünk az aura, amely lélekenergia tároló. Ami a csatornán belénk folyik, azt tárolni, felhalmozni képes. Átélhetünk órákig nagyon megemelkedett állapotokat, de tartós eredményhez több hónapos változás szükséges. Félig megnyitódsz, félig ellazulsz. Ilyenkor még nem érzed a szeretetet, nem mosolyogsz oktalanul, nem látod pasztell színekben a tájat, - de már sokkal több életenergia érkezik légzésenként. Hetekig benne maradsz ebben az állapotban, és azt veszed észre idővel, hogy reggelente egyre többször úgy ébredsz fel, hogy oktalanul mosolyogsz. Hetek alatt az életenergia-szinted fokozatosan növekedett. Ha nincsenek negatív gondolataink, nem aggódunk semmin, nem félünk semmitől, akkor ellazulunk. Az életenergia forrás kitágul, és csendben töltődni kezdünk. Nincs ok arra, hogy napról napra miért érezzük boldogabbnak magunkat. Egyre több ember veszi észre, hogy folyton mosolygunk. Ez a rendszer ad magyarázatot ezekre a jelenségekre.

Az aura teletöltődhet, elérheti azt a rezgésszintet, amit pár órára megtudunk tapasztalni, az ember képes folyamatosan szeretetet érezni, gyönyörűnek látni a világot, határtalanul boldog lenni. Más színeket látunk, szeretetet érzünk, úgy érezzük, mintha egy gyermekkori kirándulás helyszínén lennénk, vagy mindjárt a mennyországban. Nehéz ezt elhinni, amíg nem tapasztaltad meg a teljes megnyitódást, addig olyan, mintha sose lett volna orgazmusod. Addig nehéz beszélni róla, elmagyarázni. A változó mi vagyunk, mennyországhoz a kulcs az elménkben van elrejtve. Addig gondolkozz pozitívan, addig gondolj szeretetre, jóságra, örömre, amíg teljesen el nem lazul a tested. Érezni fogod, ahogy a rekeszizmod ellazul, egészen mélyre kezded venni a levegőt, mint a babák, sportolók. Tedd ezt minél gyakrabban, és idővel oktalanul boldog leszel. Főként az zár el minket a boldogságtól, hogy félünk, hogy nem leszünk boldogok. Pedig csak annyi a dolgunk, hogy aggodalom nélkül napokra, hetekre hátradőljünk, és engedjük, hogy töltődjön az auránk. A többi már természetesen megjelenik, az oktalan jó hangulat, közérzet, mosoly. Nincs szükségünk kirándulásra, kedvenc ételre, hogy boldogok legyünk. Természetes állapotunk az oktalan boldogság, azok a gondolatok zárnak el a magas rezgéstől, amelyekben félünk, hogy nem tudjuk kielégíteni a vágyainkat. Amelyeket azért akarunk kielégíteni, hogy boldogok legyünk. Közben ha tartósan nem aggódunk, akkor oktalanul egyre nagyobb boldogságot érzünk!

Ha szeretnél a sikertörténetekről bővebben olvasni, ezen a linken megteheted: https://lelekreform.blog.hu/tags/sikert%C3%B6rt%C3%A9netek

 

Csodás napot kívánok neked!

Szerettel!

Andi

Mert Te is megérdemled azt, hogy boldogabb életet élj

Az én hivatásom a segítségnyújtás, fényt viszek az emberek életébe. A munkán során energiákkal dolgozom, és büszkén mondhatom el, hogy nagyon sok családban jelen van a kezem munkája, amiről folyamatosan értesítéseket kapok. Imádom a levelesládámat nyitogatni, hiszen a levelek, amiket kapok, túlnyomó többsége sikertörténetekről szólnak.

Több mint 20 éve nyújtok segítséget a hozzám fordulóknak, és nem nagyon tudok olyan életterületet említeni, amivel ne lett volna eddig dolgom. Büszke vagyok a munkámra, hiszen a megrekedt, kilátástalan helyzetekre szinte azonnal megtalálom a megoldás különböző formáját. Nagyon sokáig, csak a Lélek Reform program keretein belül adtam segítséget, de ma már a nagyon hatékonyan működő Csoda karkötőkkel is van lehetőségem jobbá tenni az emberek életét. Több százan viselik már a Csoda karkötőimet, amik személyre szabott programozással készülnek, így válik egyedivé, így lesz azonos azzal a személlyel, aki a kezén viseli. Nem csak egy ásványékszerről van szó, hiszen az Univerzum energiái segítik a karkötő viselőjét abban, hogy a megrekedt élethelyzetek jelentős pozitív változáson menjenek keresztül.

lelek_reform_4.png

Csodák csodájára működik! Ezekről a sikertörténetekről olvasok szinte minden egyes üzenetben. A leveleim elolvasása után, este mindig szárnyalok, hiszen engem is nagyon feltölt a sok pozitív visszajelzés.

lelek_reform_5.png

Most említenék jó pár sikertörténetet:

- A fali órám már pár éve nem működött. Amikor a kezemre húztam a karkötőt, elindult az óra, ami azóta is működik, és hatalmas hitet adott nekem, hogy igen is vannak még Csodák :-) Ámultam, amikor ez megtörtént <3
- Váratlanul kaptam 500000.- Ft-ot :-)
- Nyertem egy Római utat <3
- Tökéletesen jól érzem magam, és a sok csillagos vérképem egy hónap alatt csillagmentessé változott. Az orvosom is meg volt döbbenve a jó eredményemen. :-)
- Már több éve nem tudok aludni, és amióta a karkötő a kezemen van, végig alszom az éjszakát. :-)
- Beköszöntött az életembe a régen várt szerelem. <3

- Hosszú ideje éltem együtt a párommal, és titkos vágyam volt, hogy egyszer majd megkéri a kezem. A karkötő programozását erre kértem, amiről természetesen nem szóltam a szerelmemnek. 2 hete viseltem a Csoda karkötőt, és a Kanári szigeteken az újamra került az áhított karikagyűrű. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok.
- Sikerült autóvezetésből elsőre levizsgáznom. ;-)
- Pánik beteg vagyok, és amióta a kezemen van a Csoda karkötő azóta hihetetlen nyugalmat érzek és végre ura vagyok az életemnek.
- A folyamatos feszültség, aggodalom teljesen eltűnt az életemből amióta a karkötőt viselem. :-)
- Nyertem a lottón nagyobb összeget. Kirándulni voltunk egy baráti társasággal Bécsben, és egy kaparós sorsjegyen nyertem 3000 Eurót. Soha nem nyertem még semmit, és ez az összeg minden álmomat fölülmúlta:-
- Nagyon régóta akartam munkahelyet váltani. Tudtam, hogy mi lenne az, amit csinálni szeretnék, de valahogyan eddig nem jött össze. A karkötőt 3 hete viseltem és láss Csodát megkaptam az álmaim munkáját. :-)
- Megnyertem az álmaim sportversenyét és a dobogón engem ünnepelt mindenki. :-) <3
- Amióta a Csoda karkötőt hordom, a daganatom gyógyszeres kezelés nélkül zsugorodik, az orvos is ledöbbent a vizsgálatkor. :-)

Ha szeretnél te is, akkor a Lélek Reform oldalon üzenetben ezt megteheted! https://www.facebook.com/LelekReform/

Boldog párkapcsolatban akarok élni

Minden kemény nő mögött áll egy büdös nagy pofon az élettől, ami padlóra küldte, ahonnan vérző orral, összetörve, de minden erejét összeszedve fel kell állnia. Egy kilátástalan, megromlott párkapcsolatban helyrehozni a helyrehozhatatlant. Vajon tényleg így van, hogy helyrehozhatatlan?

Most elsősorban a nőkhöz szólok, azokhoz a nő társaimhoz, akik  olyan párkapcsolatban élnek, amiben nem tudja, vagy nem tudta azt a Női minőséget megélni, amit a filmekben látott. Mindenki vágyik boldog párkapcsolatra, egy olyan társra, egy olyan kapcsolatban, amiben megélheti a biztonságot, a szerelmet, a harmóniát és az összetartozás egységét. Rossz párkapcsolatban élünk azzal a személlyel, akivel még egykor szeretettel, figyelemmel fordultunk egymás felé, közös terveket szőve. Lázas izgatottsággal, remegő lábakkal várva minden egyes találkozást és érintést. És minden erős nő mögött áll egy megtört, félős kislány, aki egyszer magára maradt azzal a feladattal, amit rámért az élet. Egy kislány, aki hiába szeretett volna gyenge és kicsi maradni, hiába várt és vágyott oltalomra a kedvese mellett, kénytelen volt rájönni, hogy ezúttal csakis magára számíthat. 

paniktol_mentesen_elem_az_eletem_3.png

Mit tehet egy nő, hogy megmentse a kapcsolatát? Meddig lehet megalázkodni, és vajon szükség van-e rá? Meddig játszak egy olyan szerepet, amiben nem is érzem jól magam? Vajon a kapcsolatban vannak alá és főlé rendelt szerepek, és ennek tényleg így kell történnie? De vajon, hogyan is lehet elérni, hogyan is lehet megvalósítani azt a szeretett, áhított kapcsolatot a kedvesünkkel, ha már a viszonyunk megromlott?

A most induló A Csoda benned van boldogság programban a Boldog párkapcsolat lesz a legfőbb téma. Ezen a tréningen megtanulhatod rendbe tenni a párkapcsolatod, megtanulhatod helyrehozni a helyrehozhatatlant.

 Ha szeretnél te is részt venni az ingyenes Boldog párkapcsolatban akarok élni online tréningre, akkor nincs más dolgod, csak egy emailt küldeni nekem a lelekreform@gmail.com – ra ezzel a szöveggel: Részt kívánok venni a Boldog párkapcsolat online programba.

Szeretettel várlak téged is, és csináljuk meg együtt! Legyen a te szerelmi életed is olyan amilyenre mindig is vágytál.

Csodás napot kívánok neked! 

Szeretettel! Andi

Mit hoz az életünkbe a mostani energia?

A mai napon a nyári napforduló van. Ezen a napon különös energiák mozognak és vannak hatással ránk. Ez még akkor is így van, ha nem hiszünk benne. A mai nappal valami megváltozik az életünkben, és akkor vagyunk szerencsés helyzeteben, ha tudatosan tekintünk és alkalmazzuk ezeket az energiákat, mind azt úgy, hogy a javunkat szolgálja.

Az életünkben egy ami biztos, az pedig a változás. Tetszik vagy nem, evvel a törvénnyel jó ha tisztában vagyunk. Minden változik, a Föld, az időjárás, a nővények, az állatok és mi is. Folyamatos változáson megyünk keresztül. Most a változás leginkább a tudatunkban fog történni. Itt az ideje, hogy felnőjünk végre és felelősség teljesen gondolkozzunk, hozzunk döntést és úgy is cselekedjünk. Eljött az idő, hogy úgy viselkedjünk az embertársainkkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Ha így teszünk, akkor nem kell tartanunk semmitől, hiszen  a tudatos gondolkodásmódunk csak a javunkat fogja szolgálni. Jó tudni viszont azt, hogy ez az energia 3 napot jelen lesz az életünkben. Ha teheted, akkor most fordíts kellő figyelmet arra, hogy pozitívan használd fel ezt az energiabombát, aminek sokkal nagyobb hatása van, mint az „ezerszeres” teremtő napoknak.

Így hát elő a Csodafüzettel, és ezen a 3 napon csak a Csodás dolgokra fókuszálj az életedben.

Az ember képes feltöltődni egy bizonyos energiával, aminek hatására szinte sugározni kezd a boldogságtól, ragyognak a szemei, szeretetet érez. Az ember úgy van megteremtve, hogy képes saját magát feltölteni energiával, vagy amíg tudatlan a saját metafizikájára, addig képes lecsökkenteni saját maga életenergia szintjét. Az ember körül van egy aura, ami léleknek is nevezünk, ami olyan mint egy energiatároló rendszer, egy akkumulátor, amely képes felhalmozni energiát, és képes kiürülni, alacsony energiaszinten tartózkodni. Tehát van egy testünk, amire tudatosak vagyunk. Van körülöttünk egy energiaburok, az aura, amit nem látunk, de magasabb töltődési szinten érzékelünk, - érezzük egymás kisugárzását. És van a fejünk, fejünkben az elménk, ami az irányítóközpontja az energiatöltődésnek. A gondolataink hatására halmozódnak fel energiák az auránkban, vagy épp kiürülnek. így épülünk fel test-szellem-lélekből. Szellem az elménk, lélek az auránk.

12651145_1736139713274065_1671963400547076380_n_1.jpg

Ha már ezt tudjuk, akkor elkezdhetünk próbálkozni, elkezdhetjük tudatosan megtanulni feltölteni az energiaburkot. Nincs más dolgunk, mint nagyon csodálatos pontokat kell megfigyelnünk lehetőleg egész nap. Így működik a töltődésünk, hogy az elménk által a figyelmünket, valami gyönyörűre, csodálatosra irányítjuk, - ekkor az aurába elkezd befolyni az életenergia. Akkor az igazi, ha valóban valamit nagyon nagyra értékelünk, valamit nagyon gyönyörűnek ítélünk meg, figyelünk meg. Ekkor kitágul az energiakapu, és ömlik az auránkba az életenergia. 

Itt a nyári napforduló, ez alkalomból leírok pár gondolatot. Az írásaim túlnyomó többségben az emberi önismeretről szólnak, tudatosságról, elme-lélek kapcsolatról, energiarendszerünkről.

Nagyon fontos időkben élünk ezekben a napokban. Szilveszter napján tudja az emberiség, hogy egy fontos nap, az év utolsó napja, a népek megünneplik ezt az eseményt. Mivel az emberiségnek nincs tudomása a kozmikus órákról, fontos napokról, ezért nem foglalkozik a napfordulókkal, és ciklusváltások időpontjaival.

Először is a napunk ugyanúgy kering egy nagyobb nap körül, ahogy a Föld a Nap körül. A kozmikus év nem 365 nap, hanem 25920 év. Ennyi idő alatt kerüljük meg a naprendszerrel a központi napot. Minden harmadik kozmikus év után, egy magasabb energiaszintre lépünk fel. Az univerzum különböző energiaszintekből épül fel. Mint a tortaszeletek egymás felett, vagy a zongorán a hangok. Sok oktáv van egymás felett. Nem csak forgunk a központi nap körül, hanem spirál alakban emelkedünk. így mindig beleérkezünk egy magasabb rezgésbe. A Nap ilyenkor más hangon kezd énekelni, és a körülötte lévő bolygók élőlényei viselkedése megváltozik. Az evolúció ugrásszerűen a ciklusváltáskor tovább fejlődik. Nem csak mi élünk a mindenségben, sok millió bolygón van élet. Különböző oktávokban, különböző tudásszinten. Az oktávokat értelmezzük dimenzióknak. A magasabb oktávok élőlényei már nagyon sok tudással rendelkeznek. Ők tudják, hogy a Föld a napunkkal együtt 2012 december 21-én egy olyan időpontba érkezett, amikor oktávot vált. Minden ciklusban kifejlődik az emberiség, majd a végén elpusztul. Atlantisz bukása 25920 éve itt volt a Földön. Akkoriban sokkal nagyobb technológiai tudásunk volt. De még kevés volt bennünk a szeretet, és elpusztítottuk a bolygót alattunk, mint ahogy ma tennénk az atombombával. Olyan sugárzást eredményezve, ami elbutította az emberiséget. Nehéz ezt elhinni. Az utolsó ciklusokban csak egy oktávon belül lépkedtünk. Napjainkban viszont egy teljes oktávot váltunk. Azok az értelmes fajok, akik az ötödik oktávból figyelnek minket, azok próbálják segíteni az átmenetet. Elmondásuk szerint a Nap egyre furcsábban fog viselkedni, egyre több napkitörés lesz, egyre több változás lesz a Földön az eseményt megelőzően. lesz egy pont, ahol valami átfog alakulni a Nap-ban. Az ősi próféciák, kultúrák ezt mind leírták. A biblia apokalipszisnek, feltámadásnak, kiválogatásnak írta. Úgy mondja, hogy az égen megjelenek a hatalmasok. Alaje azt mondja, hogy ezek a hatalmasok az úrhajók lesznek, amivel menteni fogják az emberiséget. Minden ciklus végén a felhalmozott energiaszinttől függően a Föld megremeghet. Tűzhányók, földrengések, egészen addig, amíg a rezgésszint ki nem egyensúlyozódik a napból érkező új rezgésszinttel. Ez sokban függ az emberiségtől, mert az ember az elméje segítségével képes lélekenergiák előállítására, az emberek a Föld auráján belül hatással vannak a Föld rezgésére, ugyanúgy ahogy kívülről a Nap is.

Az ősi tudás, valamint az idegen jó indulatú fajok, - akik már tudják, hogy mi történik a bolygókkal a ciklusváltáskor, és tisztában vannak a kozmikus naptárral, tudják, hogy a Földön épp szilveszter van, - azt állítják hogy a váltás, az esemény napjainkban fog valamikor megtörténni. 2024-ig. 2012 december 21-én megkezdődött az átmenet, ami egy napciklusig tart, ami körülbelül 11 év. Azt állítják, hogy most a nyári napfordulókor leszünk a ciklus közepén, amikor is már tapasztalhatunk olyan égi jelenségeket, amik az elkövetkező évek változásaira utalnak. Azt tudjuk, hogy az ősi egyiptomiaknak nagyon fontosak voltak a napfordulók. Azért van jelentősége ezeknek a napoknak, mert ilyenkor a Napunk beáll egy olyan égi tengelybe, amelyen keresztül erős kozmikus energia áramlik. Olyan mintha a nap egy lencse lenne, amin keresztül az energia szétsugárzódik a bolygókra. A napfordulóknál a Nap pontosan beáll a tengelybe, a lencse fókuszálódik. Most olyan tengely alakul ki, ami már a felsőbb oktávval is összeköttetésben van, magasabb rezgésű energia tör be a bolygónkra. Ami sarki fény szerű jelenségekkel társulhat, az ég elszíneződhet a mágnesesen töltött részecskéktől.

Csodás teremtést kívánok neked! 

Szeretettel. Andi

 

 

Pozitív gondolat = pozitív érzelem = BOLDOGSÁG

Pozitív gondolat = pozitív érzelem = BOLDOGSÁG

"Akkor vagyunk boldogok ha egy óra alatt, egy nap alatt, egy hét alatt elég sok pozitív érzelem halmozódott fel a testünkben. A felhalmozódott pozitív érzelmeket tudatosítjuk boldogságnak, jó kedvnek, felszabadult érzésnek. Minden a gondolattal kezdődik. A gondolatainkat folyamatosan nagyon finoman kísérik az érzelmeink. Egyre több ember fogja fel, hogy felelősséget vállalhat a boldogság érzetéért, csupán azáltal, hogy elkezdi megfigyelni a saját gondolkodását.

A boldogság kulcsa, hogy megtanuljunk pozitívan gondolkodni. Ez tanulható. Az első feladat, hogy felfogjuk, felismerjük melyek a pozitív gondolatok. A második feladat, hogy elkezdjünk gyakorolni, egy picike figyelmet folyamatosan felszabadítsunk a saját gondolataink megfigyelésére. Ha ezt nem tesszük meg, akkor továbbra is ki vagyunk szolgáltatva a véletleneknek, külső körülményeknek, - továbbra is olyan gondolataink lesznek, amilyenek a körülményeink. Továbbra is abban a téves tudatban fogunk élni, hogy a pénz boldogít. Ha az ember makacsul elutasítja saját metafizikájának megismerését, akkor tovább bolyonghat kiszolgáltatva gondolkodását a véletleneknek, külső körülményeknek. Ami a legtöbb esetben nagyon sok negatív gondolatot szül, nagyon sok negatív érzelem töltődik a testbe, amit az ember szenvedésnek, szorongásnak, boldogtalanságnak él meg. Tudatosulni, tudatra ébredni azt jelent, hogy az ember felismeri önmaga működését, és szándékosan elkezdi felhalmozni testében a pozitív érzelmeket a tudatos gondolkodás segítségével. Egy kis gyakorlással ez biztos út a tartós boldogsághoz, majd a megvilágosodáshoz. Azok az emberek akik elsajátítják ezt a képességet, tudatosan elkezdik az elméjüket használni, azok lépnek egyet az ember evolúciós létráján. Körülbelül akkora szakadék születik a régi, elmeműködésére tudatlan ember, és az új elmeműködését megfigyelni, korrigálni képes ember között, mint amilyen szakadék most van a majom, és az ember között. Ez nem vicc. Ha az ember elkezdi tudatosan előállítani a saját érzelmeit, energiáit, akkor a teste egy bizonyos energiaszinten átalakuláson megy keresztül, új képességei ébrednek fel, több agysejt ébred fel, teljesen átváltozik.

hozd_ki_magadbola_makszimumot.png

Melyek a pozitív gondolatok? Ez nem egy egyszerű kérdés, sok a csapda. Az pozitív gondolat, hogy szép autóm lesz, de az már negatív amikor szembesülünk azzal, hogy a vágyunk nem teljesült. A nyugati világban a legtöbben itt rontjuk el. Túl magasra rakjuk a lécet, és amikor sikertelenek leszünk, akkor annyi negatív érzelmet felhalmozunk, hogy végül padlón maradunk. El kell felejteni az anyagi világ csillogását. Nem attól leszünk boldogok, hanem a gondolkodásunktól, napi gondolatainktól. Sokkal fontosabba gondolatainkra figyelni, mint a testünket körülölelő fizikai világra. Állítsunk célokat magunk elé, majd osszuk el kettővel, és ahhoz az eredményhez kössük az elégedettség érzetet. Sose engedjük meg magunknak, hogy valamit rossznak lássunk. Mindig mondjuk azt, - hogy nem baj, legalább ennyi sikerült, így is jó, elégedett vagyok. Ezek pozitív gondolatok. Ezeknek pozitív érzelmi eredményük lesz. Elhagyott a szerelmem, elvesztettem a vagyonom, leégett a házam, beteg a testvérem, levágták a kezem. Legalább ennyi időt együtt lehettem egy csoda emberrel, és megtanultam mit ne csináljak legközelebb, hogy a kapcsolat tartósabb maradjon. Most nincs pénzem, de rengeteg tapasztalatom van, amelyek segítségével könnyebben, bölcsebben kereshetek újra pénzt. Leégett a házam, de van családom, vannak barátaim akik majd segítenek, idővel építek egy szebbet. Levágták a kezem, de legalább nem gyerekkorom óta volt egy kezem. És megmaradt a másik. És van két lábam is. Rajtad múlik, hogy megtalálod a pozitiv gondolatokat a rosszban, vagy engedsz az önsajnálatnak, és beletemetkezel a negatív gondolatok tengerébe. Aminek az eredménye olyan sok negatív érzelem lesz, hogy erőd se lesz reggel felkelni az ágyból, majd megbetegszel, meghalsz. Ne csináld azt amit a többi ember, amikor tragédia éri. Elvárják majd tőled, hogy sírj, panaszkodj, önsajnáltasd magad. Te mindig keresd meg rosszban a jót, addig gondolkodj, addig igazgasd tudatosan a gondolataidat, amíg meg nem találod a pozitív gondolatokat. A rosszban a jót. Csak magadnak csinálsz ezzel jót. Mindegy legyen, ha furcsának néznek, vagy kibeszélnek, hogy nem sírtál hónapokig, nem panaszkodtál, nem hullott ki a hajad, nem öregedtél pár hónap alatt éveket. Eddig ez volt a normális, mert tudatlanok voltunk az energiaműködésünkre. Most felelősséget vállalhatsz. Mindig lesznek nehéz helyzetek, mert Isten általuk okoz neked súrlódást, a nehéz élethelyzeteknek köszönhetően van lehetőséged fejlődni, megtanulni pozitívan gondolkodni. Ha egy nap azt látja, hogy már minden nehéz élethelyzetben képes vagy megtalálnia pozitívat, akkor befejezi a tanításodat, életedben beköszönt egy szebb időszak. Mi mind azért vagyunk itt, hogy tudatra ébredjünk, tudatosuljunk, megtanuljuk akarattal irányítani a gondolkodásunkat, tudatos teremtőké fejlődjünk.

A hétköznapok legnagyobb csapdái a vágyok, célok, amelyeket megtanulhatsz pozitívan kezelni, ha a mércét mindig a félsikerhez igazítod. És ha az se sikerült, akkor kijelented, hogy nem hibáztam, hanem tanultam. Hiba nélkül nincs tanulás. Legközelebb bölcsebb leszek. Megtanulsz pozitív válaszokat adni a külső körülményekre, véletlenekre. Ezen felül rengeteg pozitív gondolatot létrehozhatsz egy nap alatt tudatos akarattal. Minden alkalommal amikor észreveszed valamiben a szépet, a jót, valamit nagyra becsülsz, valamiért hálát adsz, olyankor nagyon magas rezgésű pozitív gondolataid születnek, és azokat követik az érzelmeid is. Amikor az emberben nagyon sok pozitív érzelem van, olyankor szeretetet érez. Olyankor késztetést érez, hogy valakinek jót csináljon, megsimogasson egy kutyust, mondjon pár kedves szót, törődjön egy embertársávval. Ha sok pozitív érzelmet akarsz, akkor naponta sokszor kell a figyelmedet, szépre, jóra, nagyrabecsülésre, hálára, köszönömre irányítani. Válassz egy szép zenét, amit egész nap hallgatni fogsz. Egész nap arra fogsz gondolni, hogy milyen szép ez a zene. Járd körbe a házat, lakást, és keresd meg azokat a tárgyakat, amelyeket kirándulásokból hoztál haza. Idézd fel a szép emlékeket, gondolkodj rajtuk egy picit. Járd körbe a házat, keress virágokat, szép kavicsokat, pillangókat, nézz fel az égre, és keress szép bárányfelhőket. Gondolkodj el a szépségükön picit. Járd körbe a lakóhelyedet, keresd meg a szép virágos kiskerteket, fákat, faragott kerítéseket, szép házakat. Értékeld őket picit, gondolkodj rajtuk picit. Sétálj a természetben és keresd a figyelmeddel a szépet. Sétálj múzeumban, óvárosokban, szép parkokban. Figyeld meg a szépségüket. Légy te a szépség. Szeress. Legyenek önzetlen cselekedeteid. Csinálj valakinek jót, úgy hogy nem vársz cserébe hálát. Kínáld meg a szemeteseket süteménnyel, és köszönd meg a munkájukat. Olvass fel hangosan idősek otthonában. Jelentkezz önkéntesnek gyerekotthonba. Szedd össze a szemetet a közeli parkban, vízparton. Törekedj arra, hogy naponta minél több pozitív gondolatod legyen, és arasd le az érzelmi eredményüket, élj boldogan. Egyre több boldogságot, szeretetet fogsz érezni, és csodák kezdnek történni veled. Amik nem csodák, ha értjük az ember metafizikáját. Ha így élsz heteken, hónapokon keresztül, akkor az átalakulásod elkezdődik.

15281973_10209513831794813_1342361247_n_2.jpg

Az út feltárult, de neked kell végig menned rajta! Neked kell küszködnöd, hogy folyamatosan megfigyeld hogyan gondolkodsz, kiigazítsd magad. Észre vedd, hogy újra valamit nagyon rossznak ítéltél meg. Sokszor fogsz elbukni, sokszor már csak akkor fogsz újra figyelmet irányítania saját gondolataidra, amikor már annyi rossz érzelmed lesz, annyira szenvedni fogsz, hogy tudatosítod a rossz érzelmi állapotodat. Ezek az első lépések. Ha képes vagy figyelni az érzelmeidet, akkor tükröt kapsz a saját gondolataidról. Ha felismered, észreveszed, hogy nem jól érzed magad, akkor elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy hogyan gondolkodtál az utolsó órákban. Felismerheted mit ítéltél meg rossznak, mitől féltél, miért aggódtál, miért voltál elégedetlen. És elkezdheted korrigálni őket, átalakítani őket. Idővel egyre jobban fog menni. Valamint megtanulsz úgy élni, hogy napi rendszerességgel tudatosan létrehozod a jó gondolatokat, értékeléssel. Napi szinten, mint a kicsi méhecske, begyűjtöd a pozitív érzelmeket az aurádba, a pozitív gondolataid által. Értékelsz, nagyra becsülsz, megkeresed valamiben, valakiben a szépet, jót, szeretetet. Megtanulsz boldogan élni!" Zsigrai András

 

Estérre boldog leszel

 "Ugye te is boldog akarsz lenni? Mikor voltál utoljára boldog? Milyen érzés boldognak lenni? Felemelő érzés. Az ember emelkedett érzelmi állapotba kerül. Szabadságot érez. Szeretetet érez. Felszabadult érzései vannak. Könnyedén mélyeket lélegzik. Kedve van szeretni. Kedve van valakinek valami jót mondani, értékelni, nagyra becsülni, hálát adni, megköszöni. Tele van életerővel, nem érez testi fáradtságot estére sem. Nagyon jó érzés boldognak lenni. Boldog vagyok nyaralás alatt, és utána is még egy ideig. Boldog vagyok egy esti séta után a természetben. Boldog vagyok egy koncert után. Boldog vagyok egy szép film megnézése után. Boldog vagyok szerelmesen. Boldog vagyok egy szép étteremben. Boldog vagyok futás után. Boldog vagyok meditáció után. Boldog vagyok, amikor örömöt okozok embertársaimnak önzetlen cselekedeteimmel. A boldogság titka a figyelmünkön múlik. Estére boldog leszel, ha egész nap szépre, jóra, szeretetre irányítottad a figyelmed. A figyelmünk által töltődünk fel az egyes emberi érzelmekből.

lelek_reform_19.png

 

Ha ma eldöntöd, hogy csak a jót, szépet, csodást figyeled meg, keresed meg, - akkor estére boldog leszel. Kapcsold ki az elmédet, ne engedd hogy a szokásos vasárnapi lemez fusson le újra. Határozd el magad, hogy ma csak szép dolgokra fogsz figyelni. Járd körbe a házat, keresd meg a kirándulásokból hazahozott emléktárgyakat, és időzz el velük egy picit. Tíz percet figyeld őket. Engedd, hogy felidézzék benned a szép emlékeket. Majd járd körbe az udvart, és keresd meg a virágokat, csigaházakat, fenyőtobozokat, színes köveket, pillangókat, - és nézd meg őket. Hajolj le hozzájuk, szagold meg a virágot, nézd meg a formáját, színét, várd meg amíg bevillannak az emlékeid, - hol láttál ilyet, vagy hasonlót az eddigi életedben. Vedd a kezedbe a színes köveket, egy picit időzz el velük. Láthatod, hogy a gyermekek még öntudatlanul is ezt csinálják. Láthatod, hogy a gyermekek milyen boldogok. Majd sétálj egyet a környező utcákon. Keresd meg a csodaszép virágos kiskerteket a házak előtt, a szép fákat, nézd meg a felhők formáját, nézd meg a boldog, kedves embereket. Fényképezd le őket. Majd keresd fel a környékeden a vízpartokat, erdőket, vagy városi parkokat. Pár órát sétálj a természetben, keresd meg ott is a szépet. Készíts a telefonoddal képeket, egy picit időzz el a figyelmeddel a szépségükön, engedd hogy emlékeid jelenjenek meg. Engedd, hogy elmédben gondolatok áramoljanak a szépről. Majd látogass meg egy múzeumot, ahol sok szép műtárgyat összegyűjtöttek. Majd igyál meg egy teát a közeli kastélyszállóban, vagy az óváros városrészben, ahol csodálatos építészeti remekművek vannak. Csodáld meg a faragásokat, motívumokat, lágy színeket. Időzz el a figyelmeddel rajtuk. Majd légy te magad a szépség. Gondolkozz el, hogy milyen jót cselekedhetnél, milyen önzetlen örömöt okozhatnál valakinek. Törődj valakivel. Hívjál fel valakit, akit régen láttál, és tudod hogy ideje egyedül él. Kérdezd meg hogy van. Menj el egy gyerekotthonba, és vidd el a gyerekeid nem használt ruhát, félredobott játékait. Etess madarakat, vigyél ételt a közeli kutyamenhelyre. Segítsd kivinni a szemetet a szomszéd néninek akinek fáj a lába. Szedjél szemetet, tisztítsd meg a közeli parkot. Tölts el egy órát önzetlen cselekedettel. Nem lesz választásod, magadat fogod figyelni, magadon fogsz gondolkodni, saját magad szépségéből fogsz töltődni. Estére látogass meg egy zongorakoncertet, vagy nézz meg egy szép színházi előadást. . Próbálj ki egy ilyen napot. Ha teheted, akkor egész nap használj fejhallgatót, és hallgass relaxációs gyönyörű zenéket, kivéve az erdőben, ahol sok szép harmonikus hangot hallhatsz. Meglásd estére olyan boldogságot fogsz érezni, hogy úgy érzed majd elrepülsz.

17474596_1928082770746424_1778273957_n.jpg

Ez nem varázslat, ez metafizika. Így működünk mi emberek. Megvárhatod amíg véletlenül több órát felszabadult figyelemmel eltöltesz egy szép helyen, és elkezded akaratlanul is a szépet megfigyelni. Hogy véletlenül egy olyan filmet nézel meg, amiben sok szeretet van. Hogy nyaraláskor egy szép helyre kerülsz. Vagy Isten egy olyan embert küld az életedbe aki tele van szeretettel. Megvárhatod, hogy a véletleneknek köszönhetően időszakonként megfigyeld a szépet, jót, szertetetet, - hogy időszakonként boldogságot érezz. Vagy kezedbe veheted tudatosan az életed. Felismerheted hogyan működik az elméd, az energia háztartásod, mit jelent a figyelmed. Hogy abból töltődsz, amit megfigyelsz. Ha a szépet figyeled meg, akkor estére szép leszel. Ha horror filmeket nézel, gyűlölködő, panaszkodó emberek társaságát választod, ha a városi dzsungel autózajos, koszos utcái között élsz, ahol egy fa sincs, - akkor estére érezni fogod az energiájukat, érezni fogod amit megfigyeltél. Szenvedni, szorongani fogsz. A figyelmeden van a hangsúly, a figyelmedtől függ a töltődésed. Szabad akaratod, hogy mire figyelsz!"

Csodás napot kívánok neked! Sok szeretettel. Andi

Mert lehet irányítani a csodákat az életünkbe

Amikor elkészítek egy karkötőt, akkor én vagyok az első aki tesztelés alá veszi. Mindig a saját elakadásaimat tartom szem előtt. A lelkemre hangolódva a szerint állítom össze a kristályokat, és úgy készítem a személyre szabott programozást is. Eddig minden egyes karkötő hatalmas eredményt hozott az életembe és erre felbuzdulva készítettem el nektek is.
A 2017 - es évben a Csoda karkötők már bizonyítottak több 100 viselőjénél, amit az anyagi világunk javulásában: anyagi gyarapodás, sikeres előmenetel, harmónia önmagunkkal és a környezetünkkel céljaink gyors elérésében nyújt segítséget. A sikertörténetekről itt olvashatsz bővebben 
26804517_2082195355335164_8688670878031333958_n.jpg

A Megújulás karkötő a 2018 - as év szenzációja lesz. Ezt garantálom neked! 
Ez a karkötő a benned lévő blokkokat oldja fel, ami hatással van a lelki állapotodra, az egészségedre és a céljaid megvalósítására.
A Megújulás karkötő 12 mesterkristályból készült ami megújulást hoz a viselőjének. 
Előhozza belőled azt, ami segít abban, hogy azt az életminőséget éld, amit mindig is szerettél volna. Segíti a kitartást és erősíti az akaratot, ami hozzásegít téged ahhoz, hogy eredményesen végig vidd a céljaidat. Elősegíti a blokádok minden fajtájának leépítését, testben és lélekben egyaránt. Visszavezet a lelki harmóniához, és feloldja az elfojtott érzelmeket. Elmulasztja az aggodalmakat, félelmeket és fokozza a hajtóerődet. Segít a lelki traumák feldolgozásában és jó irányba fordítja a negativitást. Fokozza a kitartást és az állhatatosságot, erősíti a belső indíttatásainkat. Segíti az önmegvalósítást, a tudatalatti félelmek legyőzését, visszaadja a belső békét és nyugalmat.
Önbizalmat, bátorságot, új életenergiát ad. Gyógyítja a lelki sebeket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát. 
Segít a problémák megoldásában, gyógyítja az érzelmi sérüléseket. Enyhíti a depressziót, hangulatingadozásokat.

Élénkíti az emésztést, serkenti az anyagcserét és segíti a fogyást. Salaktalanít és csökkenti a folyadékraktározást. Segíti a méregtelenítést, a szervezet savtalanítását és stabilizálja a vércukorszintet és a vérnyomást. Segíti az anyagcsere folyamatot és kiváló éhségérzet csillapító hatású. Nagyon jó hatással van a pajzsmirigy működésre. Kiválóan hat a vércukorszintre és a méreganyagok kiválasztására. A bélflórát szabályozza, és az anyagcserére is hatással van. Hasznos segítség elhízás (adipositas) esetében, segíti a méregtelenítést, tisztító hatású és koleszterinszint csökkentő.
Ajánlott elhízás esetében, mert fokozza a zsírégetést, segíti anyagcserét. Segíti a méregtelenítést.
http://acsodabennedvan.hu/2018/01/05/siker-kopogtat-az-ajtodon-te-beengeded/

Ha te is szeretnél tulajdonosa lenni ezeknek a Csodáknak, akkor kérlek írj privát üzenetet, mert csak azt tudom nyomon követni. 

Kívánom neked, hogy sok Csodában legyen részed  

http://acsodabennedvan.hu/2018/01/05/siker-kopogtat-az-ajtodon-te-beengeded/

 

süti beállítások módosítása