Akik jártak már nálam, azok közül többen tudják, hogy mi a véleményem a spiritualizmus majmolásáról. Én magam, mint igencsak spirituális szemléletű tanító, a spiritualizmus ellen vagyok? Nem! A spiritualizmus álcaként, elkerülő viselkedésként, önigazolásként történő felhasználása ellen vagyok. Rendkívül jó anyagok találhatók ma már a neten. Kinyílt a világ, aminek én is nagyon örülök. De sokan el vannak tévedve az ügyben, hogy mit jelent spirituálisnak lenni.

Az mondható spirituálisnak, aki fejből tud idézni bármilyen nagy tanítótól? Az, aki naponta háromszor meditál, és akár levitálva csatlakozik az isteni energiához? Vagy épp az, aki ideje nagy részét spirituális tanulmányokba, olvasmányokba, gyakorlatokba fekteti?

Nem, nem és nem! Mindezek csak a spiritualitás részei, és hogy az igazat megvalljam, nem is a legjelentősebb része. Kellenek az információk, mert ezek nyitnak kapukat lelkünk ajtóin, emlékein. Ezek indítják el azt a folyamatot, amiről igazából a spiritualitásnak szólnia kellene. De spirituális ember az, aki a tanult, felismert elvek szerint él, cselekszik és példát mutat a környezetének. Sokan megragadnak az „én mindent tudok, mert mindent elolvastam” álspirituális szinten, de ha megkérdezed boldog e az élete, elégedett e azzal, amiben él, akkor az - ez a sorsom, - nekem most karmát kell ledolgoznom, - vagy nagyon népszerű átok van rajtam kifejezések mögé bújva ELKERÜLŐ VISELKEDÉSBEN vannak. Ezzel nem vállalva felelősségüket saját életükért. MERT TENNI NEHÉZ! Az, aki igazán éli, amit tud, az a fizikai valóságban is tesz lépéseket. Nem bántva a meditációkat, jógaórákat, foglalkozásokat… ezek is kellenek! Már ez is kimozdítja az adott személyt a komfortzónájából. De a tényleg cselekvés, csak a tapasztalással ér valamit. Megtanulom az elméletet, majd megyek és csinálom az életemben. Nem a mesteremért, nem azért, mert nem akarok lemaradni a szomszédomtól, barátnőmtől. Azért teszek, mert NEKEM nem jó, amiben élek. Látom (főleg spirituálisan nyitott szemmel), hogy az, ahogy élek rossz. Nekem rossz! Ezért változtatnom kell. Hisz ha a bemeneti nyíláson A-t küldök be, akkor a másik oldalon is A fog kiérkezni. Ha B-t, vagy mást szeretnék látni a túloldalon, akkor a folyamat elindításánál nekem kell másképp viselkednem. Ahogy írtam, változtatni nem könnyű. Az újtól való félelem, a bukás kockázata, a cél hiánya, a komfortzóna elhagyásának kényelme mind akadályozó tényezők. Ilyen esetben én azt mondom, jó neked az, amiben vagy. Ne panaszkodj. Majd amikor már eléggé fáj, már amikor beeszi a kórság magát a húsod alá, akkor fogsz lépni. Sokan megvárják, amíg az élet kilöki őket a fészekből. Ez történhet: - szerettünk halálával, - betegséggel, - balesettel, - munkahely, tárgyak elvesztésével, - válással, .. stb.

De kérdem én? Ilyenkor hol van a nagy tudás, a spirituális olvasottság?? Tudod, hogy rossz, amit csinálsz. Mert ha becsülettel, és nem felületesen olvasod a tanításokat, akkor pontosan érzed, vagy akár konkrétan tudod, hogy nem jó, amit csinálsz. Változtatnod kell. Aki pedig tisztában van vele, hogy nem jó amit csinál, mégsem változtat, (elnézést az erős kifejezésért), de ostoba. Mert kiért változzunk, ha nem magunkért? Amiben vagy nem jó már? Évek óta nyökögsz? Nem az fog segíteni, hogy újabb és újabb spirituális tanítást olvasol el. Ennyi év után már csak körbe, körbe forogsz, mint cica a farka körül.

Spirituálisan felelős, tudatos ember az, aki ha valamit megért, akkor változtat az életén. Tesz a boldogulásáért, és nem tátott szájjal várja a mannát, hogy majd valaki segít rajta. Közben okolja az égieket, miért nem segít a nehéz sorsán. Ilyen esetben az „álspirituális” hozzáállás elkerülő viselkedés, - amivel hárítod életed felett a felelősséget, - önámitod magad, és környezeted is, - valakit egész biztosan okolsz (párod, gyereked, szomszédod, égiek, karmád) - és csak keresed, és keresed a nem létező magyarázatokat. Mindenbe belekapaszkodsz, és mivel nem akarsz változni, keresed az újabb megváltót, az újabb megoldást, az újabb okos idézeteket. Amit persze soha nem fogsz megtalálni, hisz már a kezedben van. Gyártod az elméleteidet, hogy a számmisztikád, a sorsod, a neved betűi, a világvége, a bolygóállások… és még sorolhatnám, mi miatt nem vagy boldog. Pedig csak annyit kellene tenned, hogy felállsz a fotelből, elmész sétálni, van egy kedves szavad az emberekhez, életmódot, élethelyzetet váltasz. Mert a régi bőröd már nem jó rád, szorít, vagy épp cafatokban lóg… de te felaggatod magadra a spiritualitás csodás köntösét, mint aki mindent megtesz önmagáért. Pedig még arra sem vagy hajlandó, hogy Önmagadért egy lépést tegyél. A tudás üres tapasztalás nélkül. A szó elszáll cselekvés nélkül. Akinek nem inge, ne vegye magára! Ilyenkor nem a valóságban, a jelenben, hanem a fejedben gyártott Énképedben élsz! Sokat nem ér a sok bölcselet a fejedben, ha nem mersz megszólítani egy embert az utcán, vagy éppen ítélkezel mások felett, és különbnek tartod magad a „tudásod” ürügyén. Vannak bölcs, a spiritualitást mindennap élő, egyszerű mesterek, akik soha nem vettek a kezükbe egy ezoterikus olvasmányt sem. A favágó, akinek szemébe nézve meglátod a világot. Nézd az édesanyát, aki férje halála után egyedül neveli gyermekét. Vagy épp a nagymamát, aki finom illatú, szalagos fánkot tesz eléd, ha nagy ritkán ránézel. Ők spirituális emberek. Mert élik, amit vallanak.    

Horvàth Gabriella TEK Kineziológus