Ma egy kicsit megálltam és elmélkedtem, a mögöttem lévő évekről.
Örömmel néztem a mai reggelen is a tükörbe és nyugtáztam magamban, hogy ma töltöm a 43.-ik életévemet.
Ez idő alatt nagyon sok minden történt. Értek hatalmas örömök és fájdalomban is volt részem bőven, de…
Érdekes módon, hatalmas Hálát éreztem a lelkemben, mind azokért a dolgokért, amiket eddig megélhettem, a fájdalmaimmal együtt.
Voltak olyan szakaszok az életemben, amikor úgy éreztem, hogy akkora a teher, amit nem bírok el, és igen, az is megfordult a fejemben, hogy….mennyivel könnyebb lenne, ha történne valami, ami ….
Sokat sírtam, és próbáltam a fájdalmam különböző módon elfojtani, ami ideig, óráig ment is, de amikor a mámor hatása elmúlóban volt, akkor ismét jöttek azok a borzasztó lelki fájdalmak, amikkel ugyan csak meg kellett küzdenem.
Az életem fele azzal telt el, hogy kerestem Önmagam. Szeretetre voltam éhes, és folytonos harcot vívtam magammal és a világgal. Megfelelési kényszerem nem ismert határokat. Már minden formáját kipróbáltam annak, hogy elfogadjanak és szeressenek, úgy ahogyan vagyok. Ha másképpen nem ment, akkor komoly betegségek formájában igyekeztem magamra felhívni a környezetem, a családom figyelmét. Ekkor éreztem egy kicsit, hogy fontos vagyok, ami nem igazán tartott sokáig és újra elő kellett állnom valamivel, hogy észrevegyék.
41 éves voltam, amikor éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Erőt vettem magamon és nekiláttam a felderítésnek.
A lelki nagytakarítás alkalmával sok olyan emlék bukkant felszínre, ami magyarázattal szolgált a jelen életemre. Egy egész hónapon át munkálkodtam magamon. Ástam, temettem, engedtem, ástam, temettem, engedtem…
Egy egész hónapot, csak magammal foglalkoztam… Súroltam az edényeket, tepsiket és a házimunka közben is arra gondoltam, hogy az a szennyeződés, ami az edényen van, az ami lerakódott bennem ugyan úgy távozik, mint a mosogatás közben az edényről. Rendet tettem a szekrényekben és elméletben bennem is egyfajta rendrakás folyt. Kidobtam az elhasznált és már engem nem szolgáló dolgokat, amit elmémben ugyan csak megtettem.
Végig vettem a rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet, ….. a sérelmeimet amit kaptam, illetve én okoztam másoknak. Átértékeltem a kapcsolataimat, és ha úgy alakult búcsút vettem tőlük, nem kímélve, hogy milyen gyökerek kötnek az illetőhöz.
Ahogyan teltek a napok, egyre könnyebbé váltam. Úgy éreztem, hogy az a mérhetetlen teher, ami eddig a vállamat nyomta sokkal könnyebb, és egyre könnyebb.
Egyre erősebbé váltam, és megszűntek azok a kényszeres cselekedetek, amik azelőtt pótcselekvésként jelen voltak az életemben. Megtanultam NEMET mondani, amit igazán azelőtt soha nem sikerült kimondanom, hiszen mindig féltem, hogy ha nemet mondok, akkor nem fognak szeretni.
Megtanultam szeretni magam, úgy ahogyan vagyok, és arra törekedtem, hogy minden egyes nappal egyre több és jobb legyek.
Megtanultam magam elfogadni, úgy ahogyan vagyok, törekedve arra, hogy napról, napra egyre többet hozzak ki magamból.
Örömmel néztem a mai reggelen is a tükörbe és nyugtáztam magamban, hogy ma töltöm a 43.-ik életévemet.
Ez idő alatt nagyon sok minden történt. Értek hatalmas örömök és fájdalomban is volt részem bőven, de…
Érdekes módon, hatalmas Hálát éreztem a lelkemben, mind azokért a dolgokért, amiket eddig megélhettem, a fájdalmaimmal együtt.
Voltak olyan szakaszok az életemben, amikor úgy éreztem, hogy akkora a teher, amit nem bírok el, és igen, az is megfordult a fejemben, hogy….mennyivel könnyebb lenne, ha történne valami, ami ….
Sokat sírtam, és próbáltam a fájdalmam különböző módon elfojtani, ami ideig, óráig ment is, de amikor a mámor hatása elmúlóban volt, akkor ismét jöttek azok a borzasztó lelki fájdalmak, amikkel ugyan csak meg kellett küzdenem.
Az életem fele azzal telt el, hogy kerestem Önmagam. Szeretetre voltam éhes, és folytonos harcot vívtam magammal és a világgal. Megfelelési kényszerem nem ismert határokat. Már minden formáját kipróbáltam annak, hogy elfogadjanak és szeressenek, úgy ahogyan vagyok. Ha másképpen nem ment, akkor komoly betegségek formájában igyekeztem magamra felhívni a környezetem, a családom figyelmét. Ekkor éreztem egy kicsit, hogy fontos vagyok, ami nem igazán tartott sokáig és újra elő kellett állnom valamivel, hogy észrevegyék.
41 éves voltam, amikor éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Erőt vettem magamon és nekiláttam a felderítésnek.
A lelki nagytakarítás alkalmával sok olyan emlék bukkant felszínre, ami magyarázattal szolgált a jelen életemre. Egy egész hónapon át munkálkodtam magamon. Ástam, temettem, engedtem, ástam, temettem, engedtem…
Egy egész hónapot, csak magammal foglalkoztam… Súroltam az edényeket, tepsiket és a házimunka közben is arra gondoltam, hogy az a szennyeződés, ami az edényen van, az ami lerakódott bennem ugyan úgy távozik, mint a mosogatás közben az edényről. Rendet tettem a szekrényekben és elméletben bennem is egyfajta rendrakás folyt. Kidobtam az elhasznált és már engem nem szolgáló dolgokat, amit elmémben ugyan csak megtettem.
Végig vettem a rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet, ….. a sérelmeimet amit kaptam, illetve én okoztam másoknak. Átértékeltem a kapcsolataimat, és ha úgy alakult búcsút vettem tőlük, nem kímélve, hogy milyen gyökerek kötnek az illetőhöz.
Ahogyan teltek a napok, egyre könnyebbé váltam. Úgy éreztem, hogy az a mérhetetlen teher, ami eddig a vállamat nyomta sokkal könnyebb, és egyre könnyebb.
Egyre erősebbé váltam, és megszűntek azok a kényszeres cselekedetek, amik azelőtt pótcselekvésként jelen voltak az életemben. Megtanultam NEMET mondani, amit igazán azelőtt soha nem sikerült kimondanom, hiszen mindig féltem, hogy ha nemet mondok, akkor nem fognak szeretni.
Megtanultam szeretni magam, úgy ahogyan vagyok, és arra törekedtem, hogy minden egyes nappal egyre több és jobb legyek.
Megtanultam magam elfogadni, úgy ahogyan vagyok, törekedve arra, hogy napról, napra egyre többet hozzak ki magamból.
Elkezdtem hinni magamban.
Ahogyan teltek a napok, egyre nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem. A lelkem lecsendesült és kitárult a világ.
Ma már büszkén elmondhatom, hogy azt az életet élem, amire mindig is vágytam. Harmóniában élek Önmagammal és a környezetemmel egyaránt. A csodás lelkem mindig megsúgja, hogy mikor mit tegyek és hiszem, hogy bölcsen élem az életem.
Ma már az elmúlt évekre örömmel emlékezem, hiszen, az eltelt jó pár év megtanított engem egy olyan hasznos dologra, hogy a szeretet bennem van, és ha Én nem szeretem Önmagam, akkor a környezetem csak tükörképként azt nyújtja, ahogyan Én bánok magammal.
Hatalmas hittel élem a mindennapjaimat, és teljes mértékig a LELKEM szerint élek. Amióta lelkemre hangolódtam, azóta naponta tapasztalom meg az életemben a Csodát, és boldog vagyok, hogy a munkám során ezt a csodás élményt átadhatom a tanítványaimnak is.
Büszke vagyok a Lélek Reform programomra hiszen, az amit tanítok, az egy élet munkája és nem könyvből, tanfolyamokon elsajátított tudás. Amit tanítok, annak minden egyes pillanatát megéltem, és ezért is vagyok nagyon hálás az eddigi életemért. Hiszen minden okkal történt és történik.
Ha Te is úgy érzed, hogy egyedül nem tudod a pánik tüneteit megszüntetni, vagy változtatnál az életeden, akkor gyere és tarts velem https://www.facebook.com/
